2011. március 22., kedd

Wip report

Az a tervem, hogy rendszeresen jelentkezem majd ilyen jelentésekkel, talán ez majd ösztönöz, hogy jobban haladjak :)
Az a csavarásos pulcsi amit még januárban mutattam , meghaladt egy kicsit, készen van a háta, az elejé és 75%-ban az egyik ujja is.
Pénteken éjjel elkezdtem egy Citron kendőt, kid mohair fonalból 3 mm-es tűvel. Most tartok az ötödik résznél de nem fejezem be ezután egyrészt mert még meg van a második gombóc fonalam (kettő volt, most járok az utolsó métereknél az elsőből), másrészt mert még igen aprócska a lelkem, bár most épp 444 szemes sorokat kötögetek.
Remélem azért a héten már tudom mutatni készen.
Addig is mutatok még neketek virágokat. Kinyílott az amariliszem, két bimbót hozot, az egyik fura mód csak úgy lepottyant, kis vázába raktam és most ilyen.
Hamarosan jövök még virágokkal, annyira el vagyok ragadtatva tőlük, hogy muszáj nektek is megmutassam :)



Am de gând să vin periodic să vă arăt la ce lucrez la momentul de faţă, poate aşa mă voi motiva mai mult să progresez :)
Pulovărul prezentat încă în ianuarie s-a avansat puţin, faţa şi spatele este gata şi o mânecă cam 75% e gata.
Vinerea am început un şal sub formă de semicerc, modelul se numeşte Citron ( o gâsiţi pe kintty şi pe raverly - voi da şi eu linkul când vin să vă prezint gata terminată). Sunt la a cincea secţiune, dar nu voi termina după aceasta (aşa cum scrie în descriere) că mai am şi fir (acum sunt în finish cu primul scul de 25 g şi mai am una) şi nici nu e destul de mare încă. O lucrez din fir kid mohair cu andrele de 3 mm.
Sper că în scurt timp pot să vil prezint gata făcută.
Până atunci vă arăt un amarilis înflorit la mine. Avea doi boboci una, nu ştiu de ce, a căzut am pus într-o vază şi aşa arată acum. Voi mai veni cu flori că nu mă pot opri să vă prezint flori, atât de încântată sunt de ele :)

8 megjegyzés:

Kriszta írta...

Az a csavarásos pulcsi csudaklassz lesz :) Na de ez a kendő!!!! Megéri a fáradozásod, az már most látszik :)
Gyönyörűek a virágjaid is!

Dana írta...

Bine ai revenit! Imi plac tare mult esarfele pe care le faci. De flori ce sa mai zic, sunt superbe.

Zsupszi írta...

Én is gondoltam rá, hogy néha a folyamatban levőket is megmutathatnám... legalább akkor tudnám, mi minden van valahol félbehagyva...
Szépeket csinálsz! Mint mindig.
A virág is szép :)

Annamari írta...

A citron olyan leheletfinom! A pulcsi meg olyan jó kis melegecske - lassan már csak következő hidegszezonra lesz hordható :o)

nöné írta...

Nagyon szépeken dolgozol mostanság!
A virágaid pedig gyönyörűek!

Anice kötős blogja írta...

Igen kellemes lehet annyi szépséggel körülvéve nálad, értem alatta a kötéseket is!!!

amilgade írta...

A csavaros dolgok olyan szépek és melegek!
Az a kendő nagyon finom, biztos kellemes lesz a viselése.
Imádom a virágokat!!! A Tiéd pedig csodaszép. Köszi a fotókat!

...tiktakro... írta...

Deci iti faci un pulovar pentru vesta cu torsade ! buna idee...
Salul alb cred ca va fi fin ca un vis...tare mi-ar place sa il vad in realitate.
Florile ? sunt superbe...dar nu mai e cazul sa te laud , nu ? doar stim ca ai degete de gradinar priceput!