2010. szeptember 20., hétfő

Lilla 3 éves lett - Lilla are 3 ani


Igen, megint el telt egy év, pici lány már 3 éves. Megkezdtük az ovit, a lelkesedés továbbra is tart, aminek persze nagyon örül mindenki.
Csütörtökön délután együtt elkészítettünk egy halom sünikét amit másnap bevittünk az oviba az ottani ünneplésre. Az ünnepelt visz egy kis sütit meg üditőt, és megünneplik a szülinapot énekléssel és van gyertyafújás is (a képen Lilla a másik kislány és az óvónéni na meg a már elfújt gyertyák láthatóak). Közös ünneplés volt egy másik kislánnyal aki most volt 2 éves, szóval Lilla már nem is számit olyan kicsinek van tőle sok kissebb korra is és termetre is. Nagy volt az öröm mikor a gyerkőcök meglátták a süniket, Lilla meg elkezdte sajnálni, hogy megeszik őket :) de végül midnen szépen zajlott le.
Együtt formáztuk a sünik testét majd miután én bevontam őket csokival Lilla rakta föl a tüskék egy részét meg a sünik orrát, nagyon élvezte csinálni, mindenkinek ajánlom gyerekzsúrra mert imádják a kicsik és az elkészítésben is szívesen segédkeznek, a receptet innen vettem.


Da, iar a trecut un an, micuţa mea are deja 3 anişori. am început grădiniţa care o fecventăm cu mare plăcere, spre bucuria tuturor :)
Joi după masa am pregătit împreună aceste prăjiturele sub formă de arici ( sunt defapt prăjiruri salam de ciocolată sub formă de arici, glazurate cu ciocolată, ţepe din orez expandat dulce, ochi şi nasul din mărgeluţe dulci de decor), se pot face foarte uşor, le plac copiilor şi nu numai să le mânănce ci şi să ajute la prepararea lor.
La grdi unde umblăm se ţine ziua copiilor, se duce prăjirură şi suc, este lumânare şi se cânt cântece. Acum două feţiţe aveau ziu, Lilla mea 3 ani iar o altă fetiţă doar doi ani. sunt copii mai mici decât ea atât la statură cât şi la vârstă. Pe Lilla pentru două clipe o apuca plânsul pentru că copii îi mânănc arici, dar la urmă totul s-a sfârşit bine :)
Împreună formam arici apoi după glazurarea ea îi punea ţepele şi nasul, e prăjiturică ideeală pentruz aşa evenimente pentru că copii se bucură când le văd şi le place şi să ajute la pregătire (reţeta în maghiaraă aici, iar dacaă doriţi vi-le traduc).


Vasárnap aztán volt az ittholi ünneplés szük családi körben. Itt már megelepi volt a torta, amit nagyon szerettem csinálni, persze előtte jól átböngésztem pár blogot és filmecskét hogyan is készül ez a fondant és abból meg aztán a virágok, de tetszik az eredmény. Kakaós piskóta, párizsi krémmel és pillecukor fondant bevonattal meg rózsákkal, a fondanat alatt peddig vanília krém. Igérem nem emgeyk át gasztro blogba csak ezekkel muszáj volt eldicsekednem :)
Sok szépet kapott a kisasszony de leginkább a rollernek, a könyveknek és a varrógépnek örült. Ime a követekező varrós nemzedék :) Ja és egyből csodálatos báliruhát varrunk, nem aprózzuk el a dolgokat, önbizalomban nincs itt hiány kérem :)


Duminica serbam ziua ei în largul familiei. Acum tortul era surpriză, aşa de mult îmi plăcea să-l fac. Este dintr-un blat de pandişpan de cacao, umplut cu cremă de ciocolată şi învelită şi decorată cu fondant de marshmallow, sub fondanat cu cremă de vanilie. Vă promit că nu-mi transform blogul într-unu culinar dar cu aceste creaţi era musai să mă laud :)
A primit multe cadouri frumoase dar cel mai mult s-a bucurat de trotinetă, cărţi de poveşti şi maşina de cusut. Iată noua generaţie care coase :) şi nu începem cu ceva simplu din start coasem rochie minunată pentru bal, deci încrederea în sine nu îi lipseşte :)

BOLDOG SZÜLINAPOT TÜNDÉRKÉM!

LA MULŢI ANI MICA MEA ZÂNĂ!


19 megjegyzés:

nöné írta...

Sok minden szépet és jót kívánok Nektek!
Nem panaszkodhatsz, gyönyörűek vagytok így együtt hárman! Na és persze a kis kreatív utód is megvan, ezentúl együtt süttök-varrtok és egyebek:o)

Gaby Erika írta...

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT !!! Gyönyörű kislány,tiszta anyukája! Szép tortát kapott és micsoda ajándékot! Látszik a képeken az imádat a szemedben ahogy figyeled ezt a kislányt. Kívánok nektek minden jót és szépet!

Alexandra írta...

LA MULTI ANI!
Ii dorim Lillei sa fie sanatoasa, sa creasca mare si sa fie plina de voiosie si creativitate - cum este de pe-acum!

Kriszta írta...

Csatlakozom az előttem szólókhoz, annyira szépek vagytok így együtt!!!
Kívánok én is nagyon sok boldog szülinapot a nagylánykádnak!!!

amilgade írta...

Isten éltesse a lánykádat!!!! Nagyra nőjön!!!!
Nagyon helyesek vagytok a képen, és igazán csodaszép tortát készítettél!!!!

angi írta...

Sa va dea Dumnezeu multi ani fericiti impreuna!
Salamul de biscuiti in forma de arici e o idee geniala,iar tortul pare a fi special pentru o mica printesa:).
Zile frumoase la gradi va doresc!

Irenka írta...

Sok-sok boldogságos szülinapot a kis tündérkédnek! Varrjon gyönyörű báli ruhát az új varrógépén :DD!

A torta láttán leesett az állam, nagyon szép lett!

Amanda írta...

Isten éltesse az ünnepeltet! Ilyen csodaszép tortát tudsz készíteni, nyugodtan átmehetsz gasztroblogba.
Jó ajándék egy kis varrógép. Azt hiszem karácsonykor nálunk is lesz a fa alatt (nekem is volt, én nagyon szerettem, állandóan babaruhákat varrtam)

...tiktakro... írta...

La Multi Ani, fericiti si sanatosi !
frumoasa ta zina este un viitor designer vestimentar de succes daca a inceput cu rochia de bal ;)...

krisz írta...

Boldog szülinapot a lánykádnak!Nagyon szép lett a tortád!!!!El is mentem gyorsan a linkeket!És az utolsó kép,ahogy a mini varrógépen varr a lányod, nagyon tündéri!

Dana írta...

La multi ani, Lilei! Sa fie sanatoasa si sa va aduca numai bucurii! Talentul mamei merge mai departe....
Aricii si tortul arata delicios.

RitaFoltok írta...

Boldog születésnapot a kislányodnak, és Isten éltessen Anya Téged is!

Anita írta...

Hogy telik az idö! Isten eltessen titeket!!!

Kósa Andrea írta...

Isten éltessen sokáig!

Ela írta...

Mai tarziu dar din inima, ii doresc sanatate si mult noroc in viata!
LA MULTI ANI FERICITI!!

floare de lotus írta...

La multi ani micutei printese!!!!!!!!!!!

bucilla írta...

Isten éltesse sokáig a tündérkédet!

Csilla írta...

Nagyon szépen köszönöm a jókívánságokat és a kedves szavakat :)
Va multumesc tuturor de urarile de bine, sunteti foarte dragute :)

Iza írta...

Még sok szép szülinapot kivánok a kislányodnak!Isten éltesse sokáig!