2010. május 10., hétfő

Lilla csavarásos pulcsija - Pulovărul Lillei cu torsade

Még amulthéten elkészült ez a kis pulcsi Lillának (már régebről kész lehetne csak kicsit félre volt téve), ami tulajdonképpen az én kedvencs narancs pulcsim kishúga. amikor azt kötöttem maradt 10 deka fonalam, gondoltam kötök egy anya-lánya pulcsipárost :) Vettem még fonalat hozzá, és bár egyiket tavaly másikat most vettem, de egy a márka és a szín kód és mégis van köztük eltérés, peddig nem helyi fonal, hanem Red Heart fonal, szóval elvártam volna, hogy két Lisa 205 színkódú fonal hajszálra egyárnyalatú legyen, de nem volt az, a fotón nem annyira látszik, de valójában igen, az eltérés, de nem rontja el az összképet, olyan mintha direkt így akartam volna :) A 10 deka megy a fonalfalóba.
Kishölggyel is volt fotó csinálva, de nem sikerültek jól, majd még fotózom és pótolom. Amikor a finishben voltam vele, kértem próbáljuk fel, nem akarta semmi kép, aztán másnak készen meg már nem tudtam róla levenni :) Amúgy nagyon csinike benne :) amúgy inkább olyan tunika hosszúságú mint pulcsi, de legalább jó lesz az őszön is, mert picit az ujja is hosszú.


De câteva zile e gata acest pulovăr/tunică pentru Lilla, care defapt este surioara pulovărului meu. De la acel pulovăr au rămas două sculuri de câte 50g şi m-am gândit să fac şi ei una ca a mea, să avem un de pulovăre mama şi fata :) am mai luat două sculuri care nu-mi ajungeau dar 3 deja era prea mult. Ciudat e că ambele sunt fire Lisa Red Heart cod 205 dar este diferenţă de nuanţă între ele. La firele Româneşti nu mă mir, dar la firele de marcă nu mă aşteptam la aşa surpriză. Ok nu e mare diferenţa, pe poză nici nu prea se vede dar este. Noroc că nu e foarte deranjant, cine nu ştie va crede că aşa am vrut :) Am făcut poză şi cu domnişoara dar nu au reuşit aceste poze, voi mai face. Când eram în finish am rugat-o să-l probebeze să văd dacă va fi bine sau trebui să-l desfac, nu a vrut nicicum, a doua zi când a probat-o deja gata făcută nu mai vroia să-l dea jos :) arata minunat în ea :)

6 megjegyzés:

Zsófi írta...

A festés sorszámának is meg kell egyeznie, hogy tényleg tök egyforma színű legyen.

De kezdő festegetőnek megnyugtató a tudat, hogy iparilag sem lehet előállítani ugyanazt a színt egymás után kétszer. :-)

krisz írta...

Már nagyban is nagyon tetszett ez a fazon,biztosan nagyon aranyos lehet benne Lilla is.Közös fotót is szeretnénk látni!Úgy az igazi.

...tiktakro... írta...

he-he, ce dulce e ! abia astept poza cu mica printesa imbracata in el. Musai sa o convingi sa pozeze afara printre flori :).
Harnica esti!! ce mai ai in plan la tricotat de acum ?? lucrusoare dantelate ??;)

Irenka írta...

Fúúú, jó sok csavarás. Én is szeretek csavarásos dolgokat kötni, minél több, annál izgibb. A keresztbe futó nyaki részt külön kötötted?
Kíváncsian várom a lánykád bemutatásában is!

amilgade írta...

Nagyon szép!!! Annyira jó, hogy ilyen csodaszép dolgokat tudsz kötni!! Nekem anyukám köt Macusnak, de nem mérhető a tudása hozzád!

Unknown írta...

Helló, Gaby vagyok. Tudod én még csak most barátkozom a blogkészitéssel. Nem tudom hogyan tegyem fel a blogomra ezt a linkwithin-t, vagyis azt ahol három kis kép van és fölöttük irja hogy "s-ar putea sa iti placa". Valamit sikerűlt feltöltenem de nem tudom hogyan tegyem be a képeket meg a többi.
Bocsi ha ezzel zavartalak. Köszönöm figyelmedett.