2009. május 11., hétfő

Lilla az akrobata - Lilla acrobata

Lilla egyre többet jön megy és magyaráz, napról napra többet tud, bámulatos. Vasárnap a délután szunya után jól ránt ijeszett. Nem szoktunk hozzá egyből bemenni, ahogy elkezd magának magyarázni. Egyszer csak nagy huppanást hallottunk, nem tudtuk mi az, de mivel, hogy már előtte elkezdett sírnibementem hozzá, nagyon csodálkoztam, hogy hogy került az ágyán kivülre, a rácsok a helyükön (van kettő amit ki lehet szedni, de azok is a helyükön voltak). Hamar rájöttem mi történt, fogta magát és felül kimászott, nagy mázli, hogy popsira huppant, jgy nem lett baja. Két matrac van az ágyában egy vékonyabb kókuszrost és egy vastagabb szivacs a vékonyat ki szedtük, meg a rácsokat is, hogy felül nem, de a rácsok közt ha akar ki tudjon jönni, ne másszon át. Isteni szerencse volt, hogy ilyen jól esett, lehete volna sokkal rosszabb is.
Délután elmentünk játszóterezni, ott készültek a fotók.
amióta a dokinéni utasítása szerint (ne csináljon közben mást, csak üljön, eddig játszottunk közben) próbáljuk bilire szoktatni, már nem ül olyan lelkesen, de csak ül, de eddig nem volt semmi eredmény.
Minden nap elvarázsolja valami, egyre több minden érdekli. Mostanában nagyon szeret homokozni. voltunk is a Szamosparton játszani, mert már unta a hintát.


Lilla zilnic spune mai multe cuvinte şi face mai multe lucruri. Duminica după odihna de dupămasă, ne-a speriat. Deobicei nu intrăm la ea la prima vorbă, mai vorebeşte ea 15-20 minute singură. Odată am auzit un zgomot de parcă a căzut ceva mai greu pe podea. Deoarece a început să plângă cu puţin mai devreme am intrat la ea. Da când am intrat m-am uitat cu mirare cum nu este fetiţa mea în pătuţul ei, şi gratiile sunt la locul lor (sunt două gratii care se pot scoate, dar şi alea erau la locul lor). Imediat mi-am dat seama ce s-a întămplat. Gagica a sărit din pat. Probabil s-a căzut păe funduleţ, pentru că nu a păţit nimica, nici nu plângea. Har domunului că aşa bine s-a sfărţit această aventură. În pătuţ erau două saltele, una mai subţire pe care acum am şi scos, împreună cu cele două gratii, ca să aibă unde ieşi, să nu mai suie pe gratii.
După masa am fost pe teren de joacă, acolo am făcut pozele.


6 megjegyzés:

Kriszta írta...

Nagyon aranyosak vagytok :)

Névtelen írta...

Nagyon édes ebben a rózsaszín szerelésben! És végre mosolyog is a képeken! :o)))

Csilla írta...

Lehet azért mosolyogni látni a képeken, nézz csak vissza, itt:
http://3.bp.blogspot.com/_guv3cbOaTe8/Sd0HMTxWj0I/AAAAAAAAAqw/VZbJygOGCVw/s1600-h/piros-kalapka-kollazs.jpg
http://4.bp.blogspot.com/_guv3cbOaTe8/SezssVZEa8I/AAAAAAAAAtY/iDksK5WLYY4/s1600-h/lilla-mix.jpg
http://1.bp.blogspot.com/_guv3cbOaTe8/SezZd99vA7I/AAAAAAAAAtI/usQ6F2NuHuY/s1600-h/lilla-tavasztunder.jpg
http://4.bp.blogspot.com/_guv3cbOaTe8/SdShe_4qg4I/AAAAAAAAApI/8plFuNvRxKI/s1600-h/lilla-aprilis2.jpg
http://4.bp.blogspot.com/_guv3cbOaTe8/SbQ7LmITgoI/AAAAAAAAAis/zFKzkszF5SU/s1600-h/lilla-viragos-pulcsi.jpg
http://2.bp.blogspot.com/_guv3cbOaTe8/SbQ6dQhq34I/AAAAAAAAAic/9hQvjzmkaRw/s1600-h/lilla-pillangos-kardiganja.jpg
Amúgy ténylg jól áll neki a rózsaszjn meg az élénk színek általában.

amilgade írta...

:-) Igazi hölgy ebben a kalapban!! :-)

szmari írta...

Igazi kis hölggyé cseperedik lassan. Most "találtam" rátok:-))
Csupa ragyogás ez a képcsokor...ő is, te is.

Csilla írta...

Örülök Marika, hogy ide találtál, nézz be máskor is :o)