2009. május 4., hétfő

Lilláról - Despre Lilla

Már többen is jeleztétek, hogy szívesen veszitek, ha beszámolok a Lillával kapcsolatos dolgokról is, ezért most következik egy kis beszámoló.
A multhéten szerdán és csütörtökön nem voltunk itthol, szerdán délben pszihotesztre kellet menjünk a gyermek rehabilitációs központba ahová terápiára is járunk, csütörtökön reggel terápiára, délután neurológus doktornőhöz ugyan oda.
A psziho teszttől picit tartottam mert a kis hölgy már álmos volt mire oda értünk. Őt soha nem lehet kiszámitani mikor és meddig alszik, soha semmilyen programot nem tartott be egész picuri korától. Ilyen teszten még nem voltunk. Lilla nagyon élvezte, mert játékos formában ment az egész. A dokinéni egy nagy bőröndből vette elő a játékokat és már a másodiknál mutatta neki, hogy menjen a következőért :o) Nagyon ügyesen csinálta végig, olyannyira, hogy már olyat is megpróbált nála ami nagyobbaknak való, és párszori megmutatás után meg tudta csinálni, igaz, hogy azokat amiken nagyon ügyesen csinált játszuk itthol is hasonló játékokkal. Szinte csalódott volt Lilla, hogy csak ennyi, szerintem hetente szívesen menne ilyen tesztre. Azt mondta a dokinéni, hogy szerinte nincs semmi gond Manómmal, nagyon ügyeske volt, de mondta még, hogy három és öt évesen majd még látni szeretné, mert azok mérföldkövek a szellemi fejlődésben, de nem hiszi, hogy baj lesz, csak nem árt figyelemmel követni, hogy ha mégis baj lenne akkor időben közbe lehessen avatkozni.
Csütörtökön, Emesénél, a terapeutánál, aki egy fantasztikus csajszi (nagyon örülök, hogy hozzá kerültünk, mert nagyon lelkiismeretes aranyos, de tényleg), megint nagyon ügyes volt Lilla. Nem is kellett tornázni csak játszani, bemutatni a menési tudományát. Ez volt az első ilyen alkalom az elmult egy évben amióta csináljuk a terápiát. Azt mondta az Emese, hogy még mindig van elmaradása, de nagyon ügyes és nem lesz baj később. Egy hónap mulva kell menjünk megint, hogy lássa szépen fejlődik-e a menésben és aztán majd csak kétévesen ősszel. Ja és itthol sem kell tornázni, ami külön nagy öröm.
Délután a dokinéni is mindent rendben talált, ő is azt mondta, majd ősszel találkozunk és addig is már csak kéthavonta kell vitamint szedni.
Szóval csupa jó hírt kaptunk, annyira örülünk ennek. Ott járva látja, az ember, hogy sokkal komolyabb gondokkal is küzdenek mások, de visszatekintve tudom, hogy mögöttünk is elég nehéz út áll, de megérte. Persze még nincs végi, rendszeresen kivizsgálásra kell menni, hogy lássák nincs-e semmi gond, minden rendben megy-e a maga útján, de akkor is a nehezén én hiszem, hogy túl vagyunk.
Lilla folyamatosan megy már két hete, el is fárad, sokkal hamarabb álmos mint eddig, kimeriti a sok járkálás, de nagyon élvezi, szinte már szalad. Olyan jó végre látni ahogy topog az udvaron.


Săptămâna trecută miercuri şi joi am fost la diferiti doctori cu Lilla. Miercuri am fost la psiho-test, aşa ceva încă nu am făcut, lui Lilla i-o plăcut forte mult, este sub formă de diferite jocuri, ea ar face poate zilni aşa teste, adevărat că multe dintre aceste jocuri facem cu ea şi noi acasă. Doctoriţa a spus că ea crede că totul este ok cu fetiţa, dar vrea s-o vadă la trei şi la cinci ani, pentru că dacă apare ceva să se poată ameliora.
Joi dimineaţa am fost le terapie, unde acum prima oară de un an de când facem această terapie nu am făcut exerciţiile, şi Lilla a prezentat sub formă de joacă cunoştinţele ei de plimbare :o) Nici acasă nu trebuie să facem terapia. La terapeuta, care este o tipă fantastică (chiar mă bucur că am ajuns la ea, sînt foarte recunoscător), trebuie să mergem peste o lună, să vadă dacă totul legat de mers decurge aşa cum trebuie, ea a mai spus că mai este Lilla puţin rămasă în urmă, dar nu va fi bai în viitor. Dacă totul este ok şi peste o lună, ne revedem toamna, când Lilla împlinete doi ani.
După masa am fost le o doctoriţă specialistă în neurologia poediatrică, care şi ea era mulţumită de evoluţia lui Lilla, şi pe ea o revedem toamna, şi nu mai luăm nici vitamine numai din două-n-două luni.
Deci numai veşti bune am primit, sîntem foarte fericiţi. Mai ales când te duci la aşa center de reabilitare vezi că sînt alţi cu probleme mult mai grave, fără speranţe de vindecare totală, dar numai noi ştim prin ce am trecut şi noi, dar spun că a meritat. Şi Lilla trebuie urmărită periodic de specialişti să vadă dacă nu apare ceva problemă, să poate interveni dacă este cazul, dar eu cred că partea grea este deja după noi.
Lilla de dou săptămâni merge în continuu, se şi oboseşte mai repede seara decât înainte, dar nu este de mirare după atâta plimbat, dar şi ea este încântată de noua sa cunoştinţă :o)
aşa de bine ste să vezi pe ea deja tropotind în curte.

8 megjegyzés:

Kriszta írta...

Gratulálok!!!!!! Nagyon jó ilyen jó híreket hallani, olvasni :) Szívből örülök nektek!

katafolt írta...

Ó,ezt nagyon jó volt olvasni ! Örvendek,hogy ilyen szépen kialakult minden :-)

Kati írta...

Örülök, hoy minden rendben van:)!

Alexandra írta...

Bravo fetelor! Ne bucuram de vestile bune!

amilgade írta...

:-) Ezek voltak az igazi jó hírek!!! Nagyon ügyes kiscsajszid van!!!

Névtelen írta...

Ez a kicsi lány milyen ügyesen veszi az akadályokat, csak így tovább! Semmi ok az aggodalomra!

Geta Grama írta...

Nu stiam ca aveti probleem cu fetita, dar ma bucur sa aud ca mergeti pe drumul cel bun si ca greul a trecut ! Lilla e o scumpa !

Csilla írta...

Köszi lányok a biztatást és a gratulációt. Lilla azóta állandóan mászkál, el is fárad estére rendesen.

Merci fetelor de vorbele frumoase.
Geta, lui Sanda am mai scris cate ceva legat de problemele din start in comentariile de la postul: http://kreativ-kezimunka.blogspot.com/2009/04/lilla-jar-egyedul-lilla-umbla-singura.html. ai vazut ce rick-rack-uri am cumparat? Daca mai gasesc sa-ti cumpar si tie? Tu ai mai lucrat cu ele si ai scris intr-un post pe blogul tau ca nu prea se gasaste.