2010. szeptember 2., csütörtök

Kabát és fonalak - Paltonaş şi fire

Még márciusban vettem 1 kg 3 ágú Rikker gyapjút rozsdavörös színben. Áprilisban neki is estem a kötögetésnek, félig leírás és félig saját minta alapján, nem is tudnám a mintát megmutatni mert közben találtam ki és egyből kötöttem is rajznélkül. Talán már mondtam, hogy imádok csavartat kötni. Aztán nem volt elég fonalam, utánrendeltem, vártam, majd megkötöttem a fent maradt részt, sőt össze is varrtam és az eldolgozást elnapoltam hűvösebb időkre. Most viszont nem szeretem és nem tudom hogyan korrigáljam. Most már látom nem kellet volna T újjal kötnöm, vagy amúgy is lehúzzná a súlya? hm... A sálgallér sem biztos, hogy jó választás volt, vagy csak én nem oldottam meg szépen (ez teljesen fejből ment, ahogy gondoltam, hogy talán jó lesz)...amúgy karöltőtől lefelé tetszik de fent olyan óriásinak érzem magam benne, úgy érzem összenyom ez a ruhadarabb. Jó, tényleg nem egy aprócska cucc, ilyen ronda novemberi időre terveztem, de akkor is nem szeretem. Gondoltam lebontom karöltőig és megkötöm raglánnak, vagy rendes karöltővel nem T újjal. Mit gondoltok? ti, hogy csinálnátok. Varrtam a nyaka és a válla részre textil szalagot, hogy összébb kapja de így sem az igazi. Nem tudom mit kezdjek vele.


Mi-am luat încă în martie 1 kg de lână de culoare ruginie formată din 3 fire. M-am şi apucat de treabă să-mi fac un paltonaş gros pentru vremurile astea de noiembrie. Modelul este parţial dintr-o revistă, parţial spontan creată în timpul lucrului. Poate v-am mai spus că îmi place să fac rosade. Pe la final mi s-a terminat lâna, mai comandam, aşteptam şi îl finalizam partea de tricotat. Acum e aproape gata, dar nu-mi palce, mă simt uriaşă în ea, simt că mă presează. Ok nu e o piesă uşoară de vară, dar totuş. Nu ştiu ce să-i fac să-mi placă. Poate nu era bună alegere mâneca în T, sau cine ştie poate de greutatea mânecilor tot aşa ar arăta... Nici de guler nu sunt mulţumită, am vrut guler şal, şi nu aveam deloc descriere, făcem cum credeam eu că va fi bine, dar nu se aşează frumos... Am cusut nişte benzi textile la umeri şi gât dar nici aşa nu-mi place. Mă gândeam să-l desfac până la mâneci şi să-i fac mâneci clasice sau raglan... voi cum aţi proceda, ce părere aveţi?


Megmutatom milyen szép fonalakkal gyarapodott az amúgy sem aprócska készletem a héten. Vettem Helentől 40 dkg mókusvörös fonalat (80% bébi alpaca és 20% akril-dralon) fincsi puha fonalat. Meg rendeltem a Meska román megfelelőjében egy lánytól 60 dkg rowan piros érdekes fonalat ( 70% gyapjú, 25% akril és % poliamid), ez nagyon olcsó volt. Sok sok kőtős tervem is van csak idővel állok hadilábon, mint mindig.


Vă arăt cu ce fire frumoase mi-am îmbogăţit stocul nu foarte mic de fire. Am luat de la Helen 400g fire foarte moi (80% baby alpaca 20 acryl-daralon) de culortea veveriţei. Şi am mai luat de pe Breslo 600g fire Rowan foarte interesant, groase (70% lână, 25% acril şsi 5% poliamida).
Am foarte multe planuri de tricotat, doar cu timpul stau cam prost ca deobicei...


10 megjegyzés:

Unknown írta...

Nagyon szép lett ez a kis kabátka és a szine is nagyon tetszik. Neked meg kifejezetten jól ál!
A sztárfotónál nagy a koncentrálás, kérünk egy kis mosolyt.:)

Unknown írta...

Igy, a képeken jól mutat. Tanácsot nem igazán tudok adni, sajnálom, de fel a fejjel, biztos vagyok benne hogy meg fogod oldani. :)

nöné írta...

Kora reggel írtam kommentet, hogy hova lett, az rejtély. Újrakezdem:o)
Hányas tűvel kötötted? Ugyanis nekem is van 3ágúm, 9-es tűvel érzem az elfogadható textúrát, viszont a kezem nem bírja. A kezdemény és a fonal további sorsa bizonytalan.
Az én javaslatom, ha nem érzed jól benne magadat, hónaljig bontsd vissza, és raglánozd. Igaz, hogy plusz munka, de talán úgy hordhatóbb lesz, mint így, ha nem igazán tetszik.

Irenka írta...

Nézegettem, gondolkodtam. Ilyen vastag pulcsit még nem kötöttem, de a kép alapján nekem is úgy tűnik, nem szerencsés a T-ujj, és a sálgallér is túl vaskos. Illene hozzá talán egy hagyományos gallér.

Névtelen írta...

Nekem is tetszik, mosolyt én is várnék. :)És talán nem kell hozzá a megkötő, hogy ne vágjon ketté.

Szuper fonalakra tettél szert, jó kötögetést hozzájuk!

hAnd-i írta...

nekem is tetszik, bár, igen kicsit nagynak tűnsz benne... én is bontanám hónaljig, mellig és megkötném a hónalhajlatot... és mindjárt megnézem, mi a raglán, mert sajnos nem tudom, de lehet, hogy én is arra gondolok, mire a többiek...
de a szine nagyon csúcs, érdemes lenne tetszetősre kisérletezni vele

Zsófi írta...

Én nem kötném újra az egészet. Az övet levenném (eleve kettéosztja ezt a gyönyörű mintát), az alján a lustakötést lebontanám és kötnék rá egy 10 centis egyes passzét (buborék-fazonra). Az ujjára szintén kötnék egy hosszabb sima passzét.

Ha úgy döntesz, lebontod, akkor csak felül készíts hurkot (elől is), az alsó mintarészt érdemes lenne megcsinálni bővülőre (felül feszes, alul A-vonalú). A felső "buborék" a derekadon kezdődjön. Én szeretem az ejtett vállat, de jól mutatna a kardigán beszabottal is. A sálgallér raglánujjal nekem túl sok lenne.

...tiktakro... írta...

Ah, cum lipseste un zimbet in pozele acelea....tare te-a suparat paltonasul acesta.
Acum sa-ti spun ( din proprie experienta)ca am un paltonas aproximativ identic cu al tau, pe verde kaki, luuung, cu torsade si cu aceleasi mineci in T. Si sta saracul intr-o cutie, parasit, pentru ca - exact ca si tine - ma simt uriasa in el, este greu si se cam stringe gramada sub brate de la mineca. Nu stiu sincer ce sfat sa iti dau, oricum astept cu interes ce vei face tu pentru ca poate asa il scot si eu la viata pe al meu....
Pina una-alta , lina de culoarea veveritei in ce se va transforma ??

Névtelen írta...

Buna!Din placerea de a-ti urmari blogul,iti ofer cu mare drag un premiu pe care il gasesti la mine pe blog.

Zsófi írta...

http://rozsaszin-pottyok.blogspot.com/2010/02/mar-megint-ez-zold-pulover.html

Én a fenti módon szoktam kijavítani a passzét. Sosem bontok emiatt le pulóvereket. :-D
(Ha esetleg szükséged lesz máskor a módszerre.)