Kéretik nem nevetni azon, hogy én júniusban sálat kötök. Először is elég hidegek voltak az elmult napokban, na persze nem annyira, hogy szöszmösz sálat tegyünk a nyakunkba :o). Persze a fő motíváció nem ez volt, hanem az, hogy nagyon akartam valamit kötni amíg Manóval játszom és picurit ő el firkálgat vagy valamit csinál, valami olyasmi kellet amit nem kell másodpercenként figyelni, mint a csipke pulcsimat, meg bármikor le lehet tenni. Elővettem hát a multhéten beszerzet effekt fonalat, amiből már vásárláskor tudtam, hogy Lillának lesz belőle sál. Elővettem hozzá a Gubikétől kapott óriási kötőtűimet, ilyen nagyokat addig sem és azóta sem láttam, peddig elvileg nem ez a legnagyobb, ez nyolcas, de kell legyen 9-es és 10-es is hisz a fonalon is azt írta, hogy 9-10 tűvel kell kötni. Ilyen szöszmösz fonalból sem kötöttem még soha és ekkora tűvel sem. Nagyon hamar meg lett, 16 szem széles, csupa pattentminta, csupán 5 deka fonalam volt és nagy tűt használtam, így ment a munka szaporán.
Amúgy haladgat a csipkepulcsi is már eléggé bele jöttem, de azért azt figyelni kell, már meg van 30 cm. Meg kell kezdjek még valami ilyen kissé figyelőset is, ami közben lehet beszélgetni, tévézni, Lillára figyelni.
Vă rog nu râdeţi de mine, că vara, în iunie tricotez fular. Este adevărat că în ultima perioadă era destuld e rece, dar nu chiar aşa să putrăm fular aşa pufos. Principala motivaţie să mă apuc de un fular era că doream să fac ceva în timp ce am grijă de Micuţa, ceva la care nu trebuie să fiu aşa atentă cum trebui să fiu când fac pulovărul dantelat. Am luat firul pufos luat săptămâna trecută la un SH, despre care atunci deja ştiam că voi face un fular pentru Lilla. Mai de mult am primit de la Gubike ceva ace uriaşe de tricotat, aşa mari nici până atunci, nici de atunci n-am văzut, cu toate că trebuie să existe şi mai mari, pentru că şi pe hârtia firului scria că este indicat folosirea acelor 9-10. N-am lucra până acum cu fir aşa pufos, franjurat şi nici cu ace aşa mari, deci era o experienţă. A mers repede, lăţimea era doar de 16 ochiuri, lucrat cu model de elestic, aveam doar 50 g din material şi lucram cu ace mari.
de altfel m-am avansat şi cu pulovţrul dantelat, am făcut deja 30 cm, dar acolo trebuie să fii atentă permanent. Va trebui să încep iarăşi ceva la care pot lucra şi lângă Lilla, sau în faţa televizorului.
2009. június 4., csütörtök
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
10 megjegyzés:
Igen, van 9-es és 10-es tű is :), a tavaly olyanokkal kötöttem sapkát. Tényleg nagyon lehet haladni vele :) Nagyon aranyos ez a kis sál, tetszenek a színei :)
Szép ez a sál:)!
Én is majdnem nekifogtam a napoban egy sapinak;)
superb firul acesta ! se pare ca magazinul SH la care mergi are tot felul de minunatii....il "imparti" cu mine ? :)))
Kriszta, nekem is egyből bejött ez a fonal, ezért is vettem meg még ha csak ennyi is volt belőle.
Kati, akkor nem zakkantam meg teljesen :o)
Teodora, da este un SH care are din cand in cand si fire, o sa-ti explic unde este, daca mai vii pe la noi sa gasesti si tu. Ieri noaptea m-am plimbat pe blogul tau si am vazut ca si tu tricotezi din cand in cand. Ai niste lucrari fantastice, si numai o parte am vazut, ca pe la doua ma-am dus la culcat :o)
Nem gáz sálat kötni júniusban. Mi Csíkszeredában ápolunk kapcsolatokat (testvériskola), és az ottani kollégák szoktak történeteket mesélni tréfásan, amelyek egy része az alábbi mondatot tartalmazza:az idén a nyár szerdára esett...
Amúgy édes a kis sál.
Az oldalt is nagyon szeretem, sokat olvaslak, és jó ötleteket merítek a fent levő kézimunkákból.
Csilla, miért is nevetnénk azon, hogy Te most sálat kötöl? Azt kötünk és akkor, amikor kedvünk és ihletünk tartja. Nagyon szépek a színei, és a kis Leányzó annyira, de annyira aranyos! Meg tudnám falikázni!
Köszi lányok, egész megnyugodtam. Amúgy belekezdtem egy mellénybe is magamnak sok-sok kék maradék fonalból, majd mutatom.
:-) Imádom az ilyen bolyhos dolgokat!!!!! Nagyon jó lett!!
Ha vigasztal megsúgom, hogy nem vagy egyedül. Én egy takarón dolgozom, még a tavaly horgoltam, de keresztlányomnak nagyobb ágya lett, így most meg kell hosszabbítanom :) (ez is jó meleg)
Szerintem épp ez a lényege a "hobby"-nak, hogy akkor és azt készítesz, amihez épp hangulatod van :) (az én nyári topjaim rendszerint télen készültek :D)
O culoare frumoasa si se vede ca este pufos!Dar Lilla era somnoroasa sau ii era cald cu el!?Este prea mica sa se laude cu el dar peste putin timp va fi mandra de ce-i lucreaza mamica ei!
Ela
Megjegyzés küldése