2009. április 10., péntek

Megint fonalak - Din nou fire pt. tricotat

Tegnap megint nem voltam itthol, persze húsvéti bevásárlás volt a fő téma, de pár turiba is benéztem. ezeket a fonalakt turikban vette, A vanillia sárgát így gombolyagban, 55 dgk, 70% pamut és 30% műszál, olyasmi mint a Cattania csak nem tiszta pamut, ebből lesz neke is egy kis könnyű pulcsi és Lillának is valami kis vékony cucc. A piros matt piros és fényes műszál, 85% pamut és a többi műszál, ebből 30 dkg vettem, de még maradt, kedden vissza megyek és veszek még, azért vettem ennyit mert ebből Lillának fogok pulcsit kötni. Ha még meg lesz a többi si megveszem és majd lesz belőle valami még. A buklé ami fehértől sőtétebb sárgáig megy át több sára színen, az egy kész pulcsi volt apró pénzért, direk bontási céllal vettem meg. Anyósom már a felét le bontotta, mire a második kiruccanásból vissza értem, a mási felét meg én bontottam le, így lett abból is 32 dkg, egy kis testhez álló vékony pulcsit ki kell adjon nekem. A párom mellényét még teljesen be sem fejeztem, még meg kell kössem a passzét a nyakára és az karöltőre, meg össze kell varrni, de már újabb terveim vannak.



Ieri, iarăşi nu am fost acasă, m-am dus la cumpărături pt. paşti, dar am intrat şi la nişte secound handuri, şi am luat ceva fire pt. împletit. Galbenul vanilie era aşa în ghemuri, 550 g, este 70% bumbac şi 30% polzacryl, seamănă cu Cattani, numai c acesta nu este complet din bumbac, voi face din ea un pulovăr subţire pt mine şi pt Lilla.
Firul roşu este iarăşi 85% bumbac şi numai 15% viscos, bumbacul este mat iară firul sintetic este lucios. din acesta am luat doar 300 g, pt un pulovăr pt. Lilla, au mai rămas, marţi voi merge din noi şi dacă mai este îl iau şi restul, voi face ceva cu ea în viitor.
Firul bucle, cu galben degrade era sub formă de pulovăr, pe care împreună cu soacre mea ieri l-am şi desfăcut. A ieşit din ea 320g, va fi de ajuns pt un pulovăr subţire, pe talie, pt mine.
Încă nici nu am terminat complet vesta pt soţul meu, dar deja fac planuri pt viitor, abia aştept să mă apuc iarăşi de ceva.


4 megjegyzés:

Kriszta írta...

Nagyon cuki fonalakat kaptál, tetszik a színviláguk :) Épp akartalak már kérdezni, hogy hol szerzed be a fonalaidat? Jó munkát, biztosan szépeket alkotsz majd belőle :)

Csilla írta...

ezek úgye turisak, de pl amiből Lillának kötöttem a pulcsiait, a poncsóját és a most a kalapkát, azok bolti fonalak. A virgos pulcsija, a poncsó és a kalapka Trisből van a bordó-rózsaszín szívecskés red-hearts margareto, a tarka fonal meg színtén Tris csak gyapjús, nem tiszta műszál. A párom mellénye szintén turis fonalből készül. És a tied, amiből a kendőt kötöd az milyen fonal? Nem kell mondjam, hogy nagyon tetszik a színe a kendőd fonalának, látszik ebből a válogatásból is.

Kriszta írta...

Küldtem emailt :)
Kellemes Húsvéti Ünnepeket!
Puszi, Kriszta

Csilla írta...

Megjött :o)
Kellemes húsvéti Ünnepet kívánok én is neked és családodnak
Puszi, Csilla