2009. március 15., vasárnap

Hosszú út előtt...

Ma ezt a szép krókuszt fotóztam a kertemben, van még fehér elnyitóban, meg lila, de már várom a csíkosakat. A hóvirágaim rég elnyítottak. Már bimbósak a narciszok és a tulipánokból is pár.

Most lehet pár napig nem jelentkezem, nem leszek itthol. Hajlnalban indulunk Kolozsvárra kivizsgálásra Lillával. Aki ismer régebről az tudja, hogy gond volt a születése körül, minek következtében picit el van maradva a mozgásbeli fejlődése (kedden lesz másféléves és még csak most próbál lépegetni egyedül). Már egy éve járunk vele itt helyben terápiára és itthol is csinálunk vele gyógytorna gyakorlatokat. Ez is egy neurológia kivizsgálás lesz egy szak klinikán. Lehetséges, hogy bent tartanak , de én remélem, hogy mégsem, szegénykém még soha nem aludt máshol, nemt udom, hogy lesz. Tartok az uttól is, mert egy három órás út áll előttünk, remélem hamar visszaalszik (négytájt kirángatjuk csórót az ágyból, már elve az utazós ruhában fektettük le, hogy ne kelljen sokat piszkálgatni, ki az ágyból be a kocsiba és kész) és aludni fog az uton. Szegénykémnek elalvás előtt volt egy kis hőemlekedése, remélem nem betegszik meg, pont most. Jaj, tele vagyok aggodalommal... Amint megyjöttünk jelentkezem.

1 megjegyzés:

katafolt írta...

Biztosan rendben lesz minden,szorítok nektek !